Az élet minőségével foglalkozunk! "Tanuld magad egészségesre!" „A jövő orvosa nem gyógyszerhez folyamodik, hanem felkelti páciense érdeklődését az emberi test gondozása, a táplálkozás, a betegségek okai és azok megelőzése iránt." (Thomas Edison 1847 – 1931 elektrotechnikus, feltaláló USA)... >>> BLOG

MENÜ

Öngyógyítási technológiák,

tudattal, kézzel, vízzel és H2O2 -vel

Kézikönyv ahhoz, hogyan másszunk ki a bajból

I. Kiindulópontok

 

A testnek mozgásra és figyelemre van szüksége; egyetlen betegség sem gyógyíthatatlan, és sohasem szabad feladni a reményt!”

Meir Schneider

Gondolataink és érzéseink azok, amelyek megbetegítenek vagy meggyógyítanak. A betegség tulajdonképpen a lélek üzenete. Azt üzeni, hogy változtatni kell a gondolkodásmódunkon, helytelen hozzáállásunkon.

Gyógyító erőnk ott rejtőzik testünk minden izmában, minden agysejtjében, minden idegszálában, minden erében. Önmagunk gyógyításának a képessége velünk születik, csak fel kell fedezni. Rátalálni erre az erőre olyan, mint mikor az ember kinyit egy szekrényt, és megtalálja azt, mit már mindenütt keresett, s ami egész idő alatt ott volt, csak éppen elkerülte a figyelmét.

Mindent felkutattunk, hogy gyógymódot találjunk a betegségükre, és közben nem vesszük észre, hogy van bennünk egy olyan erő, mely korlátlanul képes a test gyógyítására. Ez a képesség sokkal erősebb, mint akármelyik betegség. A betegség csak akkor létezik, ha elhanyagoljuk ezt a gyógyító erőt.

 

A dolog iróniája, hogy ha valaki időt szán arra, hogy foglalkozzon a testével, az élet és a munka okozta feszültségeket is jobban tudja kezelni. A problémák persze nem tűnnek el, de az ember nagyobb odaadással cselekszik, ha pihentnek, erősnek és alkalmasnak érzi magát. Általában jobban és többet is teljesít. Ezt azonban igen nehéz megértetni a legtöbb emberrel, akik munkájuknak, családjuknak, barátaiknak, hazájuknak szentelik az életüket, és valójában alig szánnak időt saját magukra.

 

Ez a mentalitás az, amely elválaszt bennünket az élet mély, belső forrásától. Hatalmas ellentmondás! Feláldozzuk az életünket, hogy életben maradhassunk. Állandó tevékenységeink rabjává válunk. Ez valóban élet lenne? Időt kell szakítanunk arra, hogy kifejlesszük belső forrásainkat, majd ezeket a munkánkba és a másokkal való kapcsolatainkba beépítsük. Minden, amit teszünk, fejlődésünk része kell hogy legyen, és egy lépés az önismeret felé vezető úton. Akkor semmit sem végzünk majd mechanikusan, hanem minden új értelemmel telítődik.

 

A neves amerikai jövőkutató, John Naisbitt egyszer azt mondta: “belefulladunk az információkba, de szomjazunk a bölcsességre!” Kurt Tepperwein szerint az ész mindig kételkedik és kétségbeesik. A lélek és a tudat az, ami bízik az életben, tehát segítheti a gyógyulást is.

 

Mindannyiunk számára eljött az idő, hogy felismerjük: a betegségek okait nem csak a testben, hanem elsősorban a szellemben és a lélekben kell keresnünk!”

 

Testünk tünetei, illetve állapota gondolatainkat és hozzáállásunkat tükrözi. Aki folyamatosan építő és pozitív gondolatokat őriz a tudatában, annak a teste is egészséges maradhat. Természetesen nem elég annyi, hogy pozitívan gondolkodunk, de nem veszünk tudomást a legelemibb természeti törvényekről: például helytelenül lélegzünk, egészségtelenül táplálkozunk, környezeti ártalmaknak (például elektroszmognak) tesszük ki magunkat, stresszes és zaklatott életet élünk. Az élet az energia egyik legintelligensebb formája, az energiát pedig az ember saját maga is irányíthatja a testében.

 

Amikor a személyiség nem tud megoldani egy lelki problémát, ösztönös védekezésképpen a további fájdalmaktól, eltemeti azt a tudatalattiba egy későbbi megoldásra várva. Innen aztán ezek a problémák bizonyos rendszer alapján újra és újra előhozakodnak, hátha most már meg tudjuk őket oldani. Ezek az újra felmerülő, és a még el nem temetett problémák keresik a megfelelő környezetet, hogy megoldódhassanak. Természetesen a legjobb terep a tudatos megoldáskeresés lenne, de ha ez nem működik még, vagy nem tudta megoldani a problémát, akkor jó lesz más terep is a kiútkeresésre. Így kerülnek ezek az álomvilágunkba, vágyainkba, kivetítve a külvilágba vagy éppen a saját testünkre.


Testünk az analógiás működésének megfelelően otthont ad minden lelki problémának, a hozzá rendeltethető helyen-

 

Fizikai egyszerű öngyógyítás:

 

Úgy gondolom, hogy testünk e fejlődés legalkalmasabb kiindulópontja, mert a test minden ember személyiségének fontos része. Ha testünket tisztelettel és gondoskodással adózunk, akkor ez a magatartás kiterjeszthető a személyiség többi részére is. Meg kell értenünk, hogy mi magunk fontosabbak vagyunk, mint a munkánk, és testünk gondozása megtanít erre a hozzáállásra. Nem szabad engednünk, hogy bármi megmerevítse az izmainkat, eltorzítsa a gerincünket, korlátozza a járásunkat, károsítsa a szemünket, eltérítsen az objektív megismerés útjából. Az embernek egész kicsi korában kellene megtanulnia, hogy értékelje magát, felnőtt korban már nagyon nehéz és munkaigényes megválni a kialakult szokásoktól.

 

Felnőtt korban legegyszerűbb ha tudatos kapcsolatot építünk ki elkezdünk beszélgetni a testünkkel. Azt mondom a szívemnek, legyen erős, és verjen nyugodtan és egyenletesen. A tüdőmnek azt tanácsolom, lélegezzen nyugodtan és mélyen, és árassza el a testem nyugalommal, és azt, hogy töltse fel nyugalommal testem valamennyi sejtjét. Ez működik! Ha meg akarjuk érteni a betegségek lényegét, többet kell tudnunk az “önazonosságról” is: hogyan azonosítjuk magunkat? Mit értünk az alatt, ha azt mondjuk: “én”?

 

Minden embernek van egy valódi lénye: ÖNMAGA. Ha ezzel a lénnyel, ezzel a valódi önmagunkkal azonosulunk, és “önazonosan” élünk, harmóniába kerülhetünk saját magunkkal és meggyógyulhatunk. Viszont sok ember elfelejtette ki is valójában, és hamis dolgokkal azonosul. Vannak, aki a testével, annak hibátlanságával, hatékonyságával és teljesítményével azonosul, ilyenek a sportolók, a testépítők és a modellek, vagyis a testkultusz képviselői. Mások a munkájukkal vagy a karrierjükkel, esetleg valamiféle társadalmi szereppel azonosulnak, és hatalmas, csillogó falat építenek a “személyiségük” köré. Olyanok is vannak, akik a vagyonukkal azonosulnak. Vagy a partnerükkel, a családjukkal. Ezek az emberek tulajdonuknak tekintik a másikat, és nem engednek szabad teret neki önmaga kibontakoztatásához.

 

Ez boldogtalansághoz és szenvedéshez, később betegséghez vezet. Hamis önazonosság A hamis önazonosság azonnal napvilágra kerül, ha az érintett hirtelen munkanélkülivé válik, elveszíti a vagyonát, nyugdíjba küldik, tönkremegy a párkapcsolata, vagy kirepülnek a gyermekei. Életét hirtelen üresnek, értelmetlennek, jelentéktelennek és értéktelennek érzi. A hamis önazonosság miatt diszharmónia alakul ki, ami fájdalomban, betegségben jelentkezik. Ahol nem a valódi ÖNMAGUNK, hanem a szorongó vagy agresszív EGO mondja ki az utolsó szót, ott előbb-utóbb diszharmónia, valamint (párkapcsolati, munkahelyi, társadalmi) fájdalom és betegség keletkezik. S aki nem változtat az életmódján, annak a testét tönkreteszi ez a diszharmónia.

 

Érzéseink, gondolataink, hiedelmeink, rengeteg információt hordoznak és kihatnak a biokémiai folyamatokra is. Ha ezek a lelki folyamatok változnak, változik a test is. Gyakran megfeledkezünk róla, hogy saját magunkkal, saját testünkkel ápoljuk életünk leghosszabb kapcsolatát, saját magunkkal élünk e földön leghosszabb ideig társkapcsolatban. Éppen ezért különösen fontos, hogy testünkkel hogyan bánunk. Ha a testünk valamilyen jelzést küld egy tünet, betegség formájában, akkor érdemes időt szánnunk arra, hogy megfejtsük, mit szeretne üzenni.

 

A gyógyítás azt jelenti, hogy A LÉT MINDEN SZINTJÉN tökéletes egészséget teremtünk. A valódi egészség több a betegség hiányánál. Az egészség az elevenség, az energia, a lelkesedés, az életöröm meglétét hordozza magában. A gyógyulás pedig – függetlenül attól, milyen formában következik be – mindig öngyógyítás. A legjobb orvost és a legdrágább gyógyszert is csak a belső gyógyító erő teheti hatékonnyá. Tepperwein szerint “a hagyományos orvoslás” ma már csak “tűzoltást” végez, és csak akkor avatkozik közbe, ha már nagyon muszáj. Általában csak a legnagyobb tüzet oltja el, a keletkező “vízkárok” pedig sokszor még a tűz okozta károknál is nagyobbak.

 

A valódi gyógyulás az egésszé válást is mindig magában kell, hogy hordozza. A magyar nyelvben ez nagyon képletes: EGÉSZ-SÉG azt jelenti, hogy valaki tökéletes, eggyé válik önmagával, illetve a természettel, része az univerzumnak. Minden betegség a saját magunkhoz vezető utat mutatja meg. A betegségek által új perspektívák és a lét új szintjei nyílnak meg, új oldalunkat ismerhetjük meg. Lüktető energiamező Az orvostudomány egyre inkább felfedezi azt, amit a természetgyógyászok már évszázadok óta tudnak: hogy a szervezet energiamező. Az ember valójában energiatest. Ez az örökké lüktető energiatest irányítja a szervezetünkben zajló valamennyi biokémiai folyamatot.

 

Ha úgy érezzük valami baj van fogadjuk el jelen állapotunkat

 

  • szeretettel forduljunk beteg testrészünk felé, testünk ne az ellenségünk, hanem szövetségesünk legyen a gyógyulásunkban,

  • alakítsunk ki személyes kapcsolatot a testünkkel, és bátran hívjuk segítségül képzeletünket.

  • tárgyak segítségével személyesítsük meg a beteg testrészeinket, és szóljunk hozzájuk,

  • felismeréseink kapcsán merjük átélni az érzelmeinket.

  • tegyük fel magunknak a kérdést, mi az uralkodó érzelem bennem, mikor szoktam így érezni.

  • gondolkodásunk legyen nyitott és rugalmas.

  • kérdezzük meg magunktól, miért az a testrészem beteg, miért pont most jelentkezik, kinek volt hasonló betegsége a családban?

 

A gyógyszer hatása is abban rejlik, hogy a benne rejlő energia befolyásolja a szervezet energiamezejét – a rezgésén keresztül hat, és így elektromágneses úton közöl információt a szervezet energiamezejével Mindezek tudatában a távgyógyítás, a szellemgyógyítás vagy a kézrátétellel történő gyógyítás is érthetőbbé válik: a gyógyító egyfajta rezgést visz át a páciens energiatestére, aki együtt kezd rezegni a gyógyítóval. Energia-mezejének köszönhetően sokszor már a gyógyító jelenléte is gyógyító hatású lehet. S mert a gyógyító erő korlátlan, valójában nem létezik külön-külön gyógyítható és gyógyíthatatlan betegség. Csak olyan emberek vannak, akik egy adott időszakban nem eléggé készek arra, hogy átadják magukat a gyógyulásnak (a saját gyógyító erejüknek), illetve többnyire olyan orvoslás van, amely nem keresi meg a gyógyítás legegyszerűbb (természetes) útját.

 

A betegség, az élet legnegatívabb eseménye olyan, mint egy beavatási szertartás. Nem véletlen, hogy a gyógyítás évezredeken keresztül szakrális tevékenység volt. Olyan szerzetesek gyógyítottak, akik elmélyüléssel, meditációval, lelki gyakorlatokkal, és harcművészetekkel is foglalkoztak. Nem véletlen az sem, hogy azt mondjuk, küzdünk az életért, harcolunk az egészségért, legyőzzük a betegséget.

 

A félelem és stressz állapotában alul-működik az immunrendszer, romlik a keringés. Ha azonban megszűnik a félelem, a depresszió, megteremtődik a szervezet öngyógyító folyamataihoz szükséges állapot, elkezd működni a jobb agyféltekei intuíció, az ember egyszer csak rájön arra, mit kell tennie. A külvilág hatásai agyunkra kémiai ingerként hatnak, változásokat okoznak, kölcsönhatások millióit indítva el. A következmények: emésztési panaszok, migrénes rohamok, ízületi fájdalom, kedvetlenség, melankólia, szexuális zavar, lelki instabilitás, alacsony konfliktustűrő képesség. Nem mindegy, hogy körülményeink, anyagi helyzetünk romlására hogyan reagálunk. Képesek vagyunk-e mozgósítani tartalék energiáinkat, alkalmazkodni az új helyzetekhez, vagy kezünket széttárva megadjuk magunkat

 

Nem ugyanolyan fontos-e az élet minősége, mint maga az élet?

 

A vérkeringés

 

Keringési betegségek tömege keseríti meg sokak mindennapi életét, de az érintetteknek nem feltétlenül kell rögtön gyógyszerekhez nyúlniuk. Számos gyógynövény és természetes módszer áll ugyanis rendelkezésünkre ahhoz, hogy e problémákat orvosolják, vagy éppen megelőzzék.

 

A keringés meghatározói

 

Ha a szívműködés és a keringés nem megfelelő, és ezáltal nem elégíti ki a szervezet szükségleteit, akkor mind a közérzetünk, mind a teljesítőképességünk romlik. Szerveinknek ugyanis folyamatos tápanyag- és oxigénellátásra van szükségük ahhoz, hogy megfelelően tudják ellátni a funkcióikat, és az elhasznált anyagcsere termékektől is meg tudjanak szabadulni. Minderről a vér gondoskodik, amely állandóan kering a szervezetben. A keringésért a szív felel, ritmusosan összehúzódik, elernyed, és pumpálja a vért az erekben.

 

A keringés függ attól, hogy az erek milyen állapotban vannak, elég rugalmasak-e, vagy merevek. Minél nagyobb mennyiségben van az érfalakon zsíros lerakódás és meszesedés, annál nehezebben működik a keringés. Ezt a megnövekedett terhet a szív magára vállalja, azaz a szokásosnál többször húzódik össze, ezáltal megvastagodnak a szívizomrostok.

 

Az életmódunk is nagyban befolyásolja a keringésünket. Minél kevesebbet mozgunk, annál gyengébb a keringésünk és a szívünk. Hasonlóképpen a folyadékbevitel is meghatározó lehet, hiszen minél kevesebbet iszunk, annál nehezebb tovább jutnia a vérnek az erekben. Egyes hormonális hatások és betegségek is kihatással lehetnek a keringés szabályozására, ahogyan a külső hőmérséklet is. Melegben csökken a vérnyomás, hidegben inkább nő.

 

Természetes megoldások

 

Attól függően, hogy a vérkeringésünk milyen módon „üzemel”, számtalan tünetnek lehetünk tanúi. Bágyadtság, tompultságalakul ki például az alacsony vérnyomásnál. Ez mozgás hatására gyorsan javul, mert az izmok kipréselik a vénákba került többlet vért, amely által megfelelő mennyiségű vér jut el az agysejtekhez. Figyelni kell azonban, ugyanis az alacsony és a magas vérnyomás tünetei gyakran hasonlóak. Mindkettőre érvényes lehet a fejfájás, a szédülés, a látászavar, a szívdobogás, az ájulás.

 

A vérnyomás és a vérkeringés stabilizálása leginkább az életmódváltással, a rendszeres mozgással oldható meg. Kipróbálhatjuk a naponta végzett váltott zuhanyt is, amely a keringés fokozását segíti elő. A szaunázás is sokat segíthet. Minden nap igyunk meg legalább 2-3 liter folyadékot, elsősorban gyógyteákat, vizet. A mértéktelen kávézás, az alkoholfogyasztás, a dohányzás mind-mind rossz hatással van a keringésre és a vérnyomásra, ezeket lehetőség szerint kerüljük el.

 

Gyógynövényeket is érdemes kipróbálni a keringés stabilizálására. A gyógyteák közül a rozmaring, az orbáncfű, a citromfű, a szúrós gyöngyajak, a majoránna, a borsmenta, a zöld és a vörös tea hatékonyak e probléma megoldásában. Az orbáncfű és a citromfű kifejezetten nőknek ajánlott, ha a menstruáció időszakában keringési problémájuk akad.

 

Aki kimerültség vagy stressz miatt szenved keringési panaszoktól, javasolt ginsenget innia vagy szednie, ez ugyanis hatásosnak bizonyult az ilyen eredetű keringési problémák során. A fokhagyma és a vöröshagyma is jó szolgálatot tehet, ezek ugyanis rugalmassá teszik az érfalakat. Az akupunktúra szintén a labilis keringés orvoslója lehet.

 

Írta: Kármán Nikola

 

 

Fontos

Szavazás

Egészségünket a gondolkodásunk hogyan befolyásolja?
A pénz a legfontosabb
A szeretet a legfontosabb.
A reményünk a legfontosabb.
A hitünk a legfontosabb.
Asztali nézet