Az élet minőségével foglalkozunk! "Tanuld magad egészségesre!" „A jövő orvosa nem gyógyszerhez folyamodik, hanem felkelti páciense érdeklődését az emberi test gondozása, a táplálkozás, a betegségek okai és azok megelőzése iránt." (Thomas Edison 1847 – 1931 elektrotechnikus, feltaláló USA)... >>> BLOG

MENÜ

Az emberi test

A test felépítése

Az emberi test egy rendkívül bonyolult gépezethez hasonlít, mely élő sejtekből, szövetekből, szervekből, és magasan fejlett (energetikai is) rendszerekből áll. Emellett, testünk képes rá, hogy saját magát is megújítsa. Így meg tudja magát védeni sok fajta betegséggel és fertőzéssel szemben.

Népesség

Földünkön, ma 6 milliárd ember él. Egyes kutatók megállapították, a mai emberek olyan néptörzsektől származnak, melyek kb. 150 ezer évvel ezelőtt Afrika keleti és déli részén éltek. Így az idők folyamán, lassan az egész Földet benépesítették. Ez is egy hit alapu hiptézis.

Más kutatók és a kreacionisták cáfolják az evolúció típusu fejlődést, a mai tudomány által feltárt, feloldhatatlan ellentmondások miatt. Szerintük a mai emberi faj 10-12 ezer éves, és nem változott csak alkalmazkodott, olyan mértékben, amit az eredeti (teremtett) génkészlet lehetővé tett. Ez a vita ma nem tudományos síkon zajlik, az evolúció alapjai is a nem bizonyított feltételezésekben való hit.

A föld népessége továbbra is növekszik: 2050-ben, körülbelül 9 milliárd lakosa lesz.

Minden ember egyforma?

Igen, ha az emberi test alapvető felépítését és működési mechanizmusát vizsgáljuk. De a különböző életfeltételek az emberi test külső változásaihoz vezetnek (alkalmazkodás). Mindezek a lehetőségek az eredeti (teremtett) génkészletbe be vannak építve (tudományosan bizonyított). Ezekhez tartozik az éghajlat, környezet, vagy akár az emberek életmódja.

Így befolyásolja például:

  1. a napsugárzás erőssége a bőrszínt,
  2. a hőség, vagy a fagy megváltoztatnak bizonyos testfunkciókat,
  3. a fizikai tevékenységek a testalkatra és az izomzatra hatnak ki.

Tehát hasonló, és mégis különböző... Az embernek 20-25ezer génje van.

Az emberek 99, 9%-ban ugyanazokat a géneket hordozzák. Ennek ellenére pont a gének azok, melyek az egyes embereket megkülönböztetik egymástól.  Meghatározzák a szem- és a hajszínt, vagy vércsoportunkat. Tehát, mindannyian hasonlóak vagyunk, mégis teljesen különbözőek.

Hogy megőrizhessük egészségünket, vagy egyes megbetegedéseknél segíteni tudjunk szervezetünknek a gyógyulásban, és regenerálódásban, ahhoz szükséges, hogy megismerjük saját testünk fejlődését, szervezetünk működését, melyről a következő fejezetekben olvashatunk.

Az emberi test fejlődése

Születésünktől a halálig a testünk jelentős változáson megy át. Nézzük, melyek a legmeghatározóbb jelenségek:

  1. Önmagában növekedésünk is jelentős mértékű, hisz kisbabaként körülbelül 50 centisen születünk a világra, és húsz éves korunk után a legtöbb lány 170, és a fiúk többnyire 180 cm magasak.
  2. Testsúlyunk ugyanezen idő alatt általában 3,5 kg-ról lányoknál 50, fiúknál 70 kg-ra növekszik.
  3. A csecsemő feje kb. egyharmada teste hosszának, felnőtteknél már csak egy nyolcada, vagy kilencede.
  4. Különösen meghatározóan változik az emberi test, amikor gyerekekből fiatalkorúvá (pubertás) válunk, mivel ekkor jutnak kifejezésre a nemi jellegzetességek.

Mindezek mellett természetesen rengeteg kisebb változásokat is észlelhetünk magunkon, melyek általános, és egyedi változások is lehetnek. Körülbelül a 17. és 20. életévünk között ez a fejlődés lezárul. Amikor az ember 25-30 éves, teste fokozatosan átalakul:

  1. sejtjeink lassabban újulnak meg,
  2. megjelennek az első ráncok,
  3. a zsír gyorsabban lerakódik szervezetünkben,
  4. és testünk egyre merevebb lesz.

A test öregedési folyamatát lassítani lehet megfelelő testhigiéniával, életmóddal.  Ez a lassitás megtanulható. Ezt főként az egészséges táplálkozás, életmód, gondolkodás, és a sportolás jelenti. Így az izmok és a kondíció tovább megtartható. Szervezetünk folyamatos tisztításával, táplálásával, és regenerálásával pedig, biztosítható a betegségek elkerülése, vagy az esetlegesen szükséges gyógyulás felgyorsítása.

Hihetetlen talán, és egyre gyakoribb, hogy az idős korba lépő nők, és férfiak között, vannak olyan emberek, akiknek sikerül elérniük, hogy továbbra is fiatalosak maradjanak, mentálisan, és fizikailag egyaránt! Frissek, üdék, mozgékonyak, izületeik korukhoz képest rugalmasak, egészségesek, és még a ráncaik sem szaporodnak el olyan gyorsan, idő előtt. Ök bizonyítják legjobban, hogy a pozitiv gondolkodás,  életmód, életfelfogás, öngondoskodás még a mai korban is biztosítja a boldog hosszú élethez a feltételeket.

Mit kell tennünk mindezért?

  1. Rendszeres testmozgás,
  2. Egészséges táplálkozás,
  3. Higiénikus testápolás,
  4. Felmerülő betegségek okos kezelése, és
  5. Szellemi kondíciónk karbantartása.

Azaz, megismerni saját testünket, valamint szervezetünk működését, annak reakcióját bizonyos hatásokra, és tudatosan megőrizni egészségünket.

Bizony, nem könnyű egyszerre odafigyelni ilyen sok dologra. De, ha kisgyermek korunktól összetetten figyelünk saját életünkre, automatikusan életformánkká válhat az egészséges, és boldog ritmus, melyet felnőtt korunkra is sikerülhet megtartanunk! Kiváló egészséget, és boldog, hosszú életet érdemel mindenki!
Ezt kívánjuk Nektek is!



Fontos

Szavazás

Egészségünket a gondolkodásunk hogyan befolyásolja?
A pénz a legfontosabb
A szeretet a legfontosabb.
A reményünk a legfontosabb.
A hitünk a legfontosabb.
Asztali nézet